15 december 2024
Michael Mayer elégedett az első világkupa versenyével
Múlt hétvégén Genfben rendezték a 2024/25-ös FEI világkupa legutóbbi versenyét. Michael Mayer (SUI) pályatervezőként debütált a világkupán. A korábbi években már pályaépítő asszisztensként jelen volt Genfben, de idén kapott először lehetőséget a pálya tervezésére.„Nagy megtiszteltetés” – mondta utólag a Hoefnetnek. „Bár elég nagy kihívás itt Genfben egy jó pályát építeni. Ez azért van, mert ez egy hatalmas területű pálya, 95 x 60 méteres. Ezért nehéz nem túl hosszúra építeni a pályát, amely fontos az állatvédelmi szempontból, viszont látványosság és technikássá sem könnyű terverzni ezen a pályán. A célom az volt, hogy olyan gördülékeny pályát építsek, ami kellő kihívást jelentett a versenyzők számára, de ezzel együtt a nézők egy látványos versenyt élvezhetnek.”
„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy Michael ezt a kihívást kezelte” – mondta a győztes Boyd Exell. „Egy sima és gyors pálya volt, ugyanakkor elég nehéz. Több versenyző is hibázott ugyanazokon a helyeken. Ne szabad, hogy túl könnyű legyen, de mivel Koos de Ronde, Bram Chardon és Jérôme Voutaz fél-fél másodperces különbséggel végzett az első fordulóban, elmondható, hogy a pálya remek volt, gratulálok Michaelnek.”
Hálás
„Nagyon hálás vagyok, hogy itthon, Genfben debütálhattam pályaépítőként a világkupában. Öt évvel ezelőtt ez volt az első világkupaversenyem, ahol asszisztensként vettem részt, és nagyszerű, hogy most itt lehettem először pályaépítő. A legnagyobb különbség az a korábbi évekhez képest, hogy most természetesen én vagyok a felelős, az én nevem szerepel a rajzokon, és ha a valami balul sül el, gondoskodnom kell a megoldásról.”
„Őszintén megvallva, nagy nyomást éreztem a hétvége előtt. Annak ellenére, hogy nem vagyok hosszú évek óta pályaépítő szabadtéri versenyeken, megtaláltam a rutinom. Akkor tudom mire számítsak. Az első világkupaversenyeden nyilvánvalóan nincs ilyen rutinod, elég ideges voltam! De minden jól sikerült, és azt hiszem, jó sportot láttunk. Mindannyian ezért dolgozunk! Most a szabadtéri szezonra fogok koncentrálni, remélem jövőre is itt lehetek és további világkupaversennyekkel bővíthetem a naptáramat.”
Michael Mayer
Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.